SEO szakértő

SEO szakértő – Útmutató a szakember megtalálásához

Szűcs Máté marketing szakértő
Szűcs Máté

Szűcs Máté

Az online marketingen belül a keresőoptimalizálás, avagy a SEO az egyik legdinamikusabban változó szegmens, ahol ráadásul olyan körülmények nehezítik az érvényesülést, mint hogy akár hónapokba telhet mire eredményt láthatsz. Így a megfelelő keresőoptimalizálási szakértő megtalálása is igen nehéz lehet, hiszen laikusként nehezített pályán vagy. Hogyan ítéld meg valaki munkáját úgy, hogy annak a teljesítménye akár 3-6 hónap múlva látszik csak?

Viszont jól megválasztott SEO szakemberrel és jól kivitelezett SEO stratégiával nehezen behozható előnyhöz juthatsz. Manapság a magyar piacon még mindig ott tartunk, hogy nagyon kevés iparágban van kiaknázva a SEO, mint a forgalmi forrás. Épp ezért egy-egy top 3-as Google helyezéssel nagy mértékű forgalomnövekedésre számíthatsz.

Örülök hogy ezt a cikket olvasod, mert ez azt jelenti, hogy azok közé tartozol akik felismerték a keresőoptimalizálásban rejlő lehetőségeket és aktívan kutatnak a megoldások után.

Ezt a cikket épp azért írtam, hogy a hozzád hasonló embereket segítsem. Összegyűjtöttem a SEO szakértők legfontosabb feladatait, valamint azt, hogy milyen szempontok alapján érdemes választanod közülük.

De kezdjük az elején, kit is nevezhetünk SEO szakembernek?

Kit nevezünk SEO szakértőnek?

A SEO szakértő a SEO (search engine optimization), azaz a keresőoptimalizálás területén jártas szakember. Legfőbb feladata, hogy úgy optimalizálja a weboldalunk teljesítményét befolyásoló tényezőket, hogy minél több releváns keresés esetén jelenjen meg a weboldalunk, minél magasabb pozícióban.

Tehát a egy adott kifejezés esetén az első pozíció megszerzése az első számú cél, legyen szó Google, Bing, vagy épp a Youtube keresőjéről.

A keresőoptimalizálás egy rendkívül széles témakör. Éppen ezért vannak olyan SEO szakemberek, akik csak egy-egy részterületen tudnak segíteni, de vannak, akik az egész folyamatot képesek vezényelni és megvalósítani.

A bejegyzés későbbi részében részletesen megismerjük az egyes területeket, de jó észben tartani, hogy ez is olyan mint minden más szakma és nem várható el, hogy egy SEO szakértő minden egyes területen jártas legyen. Vannak akik a tartalomírásban jobbak, van aki profi linképítő, megint mások a technikai optimalizálásban jártasabbak.

200+ ingyenes marketing eszköz
Emeld magasabb szintre vállalkozásod teljesítményét teljesen ingyenes marketing eszköztárunkkal. Több, mint 200 eszköz havidíj nélkül.​

Kinek lehet szüksége keresőoptimalizálási szakemberre?

Ez egy elég egyszerűen megválaszolható kérdés. Aki szeretne a Google-ből és más keresőkből nem fizetett forgalmat szerezni, tehát hirdetések nélkül szeretnének felhasználókat terelni a weboldalukra.

Ez egyébként egy elég stabil csatorna, főleg az olyan iparágakban, ahol nem túl nagy a verseny SEO téren.

Ha nincs kapacitás arra, hogy ezt te, vagy valaki más a vállalkozásodon belül elvégezze, akkor felmerül a kiszervezés lehetősége. Ilyenkor jön képbe a specializált szakember, aki rendelkezik a szükséges tudással és tapasztalattal.

Egyébként ha hirdetni szeretnél a Google felületén, akkor olyan PPC szakembert kell keresned, aki profin kezeli a Google Ads rendszerét.

Mennyi idő múlva láthatok eredményeket?

Egy másik fontos kérdést is letudnék gyorsan. Ugyanis a miért mellett a másik gyakori kérdés, hogy mikor. Azaz mikor lesz a befektetett pénznek, munkának eredménye?

Azt tudni kell, hogy a keresőoptimalizálás egy olyan tevékenység amely a legritkább esetben jár instant visszacsatolással. Legjobb esetben is hetekbe fog telni mielőtt értelmezhető változást fogsz tapasztalni.

Általában 3-6 hónap az az időtáv, mikor már számottevő forgalom érkezik a keresőkből. A legtöbb SEO szakértő körülbelül erre az időtávra tud majd ígérni bármit is.

Hat hónapos időtávban egy teljesen új weboldal esetén is képesek vagyunk közepesen erős verseny esetén első oldali helyezéseket elérni. Egy olyan website esetében, amely már rendelkezik értékelhető organikus forgalommal pedig akár top 3 helyezések is célozhatóak.

Milyen területeken segíthet egy SEO szakértő?

Ahogy fentebb említettem a SEO egy nagyon tág fogalomkör. Számos kisebb területet ölel fel melynek mind megvannak a maga szakértői.

Alapvetően három nagy kategóriát különböztetünk meg a technikai SEO-t, az on-page SEO-t és az off-page SEO-t. Ebbe a három nagy kategóriába minden kisebb kategóriát besorolhatunk. Szóval kezdjük ezek megismerésével, majd bontsuk őket kisebb szakterületekre.

Technikai SEO

Ez az alapja egy üzleti weboldal optimalizálásának. A keresőoptimalizálás minden olyan aspektusát ide soroljuk, amely arra irányul, hogy a weblapunk minél több technikai tényezőnek megfeleljen.

Tehát gyors legyen a betöltési sebesség, legyen reszponzív, legyen könnyen bejárható a keresőrobotok számára, legyen ellátva SSL tanúsítvánnyal, feleljen meg a Google általános irányelveinek. És még sorolhatnám. Rengeteg apró tényező alkotja ezt a szakterületét.

Egy technikai SEO-ban jártas szakember képes technikai szempontból auditálni a weboldalt, majd egyes hibákat akár ő maga is javíthat, de a legtöbb munkát ki kell szerveznie webfejlesztők számára, hiszen a weboldal kódbázisának és infrastruktúrájának módosítása nem az ő feladata.

On-page SEO

Az On-page SEO leginkább a weboldalunkon található tartalmak fejlesztésével és optimalizálásával foglalkozik. Talán a legkritikusabb a három fő terület közt és az előző kategóriához hasonlóan itt is számos kisebb területet találhatunk.

Egy tartalom optimalizálás során figyelnünk kell többek közt a tartalom hosszára, a kulcsszavak gyakoriságára, az adott oldal url elérhetőségére, a felhasznált médiafájlokra, vagy a tartalom frissességére is.

A technikai SEO-nál az látszott, hogy valamiféle programozói és analitikai véna szükséges, ahhoz hogy valakiből az adott téma jó SEO szakértője váljon. Az On-page esetében viszont egy kreatívabb, erős szövegírói képességekkel rendelkező személyre van inkább szükség.

WP SEO

Off-page SEO

Az Off-page SEO alá tartozik minden, ami a weboldalunkon kívülről befolyásolja annak teljesítményét.

Ez leginkább a weboldalra mutató linkeket és azok tulajdonságait jelenti. Ezekkel a linkekkel jelezhetjük a Google és más keresőmotorok számára autoritásunkat egy-egy témában. Azonban nem mindegy többek közt, hogy honnan érkezik egy link, milyen kontextusban van elhelyezve, vagy hogy milyen szöveg szerepel az adott hivatkozáson.

SEO konzultáció

A marketing akármelyik területén, egy projekt kezdetén mindig konzultációval kezdünk. A SEO szakértő feladata, hogy megismerje a vállalkozást, az elvárásokat és a teljes online infrastruktúrát. Továbbá információt nyújt a hasonló projektek menetéről, megválaszolja a felmerülő kérdéseket.

Azonban ilyen konzultációkra nem csak a projekt kezdetén kerül sor. A projekt folyamán a riportolás mellett érdemes meghatározott rendszerességgel átbeszélni a teendőket és az aktuális helyzetet.

SEO auditálás

Egy keresőoptimalizálási projekt indulásakor az első teendők egyike, hogy felmérjük a jelenlegi helyzetünket teljesítményünket. Attól hogy nem végeztél még konkrét SEO tevékenységet még lehetnek értékes erőforrásaid és organikus forgalmad. Ezeket fogja részletesebben átvizsgálni és elemezni az auditor.

Tehát megvizsgálja a weboldal technikai adottságait, a meglévő tartalmat, átvizsgálja az analitikát. Majd ezt az egészet összefoglalja és rendszerezve átadja a megrendelő számára. Ha szeretnéd, akkor ez alapján akár a SEO szakértővel, akár más szakemberrel együtt dolgozva elkezdheted a stratégia felvázolását és megvalósítását.

Kulcsszókutatás

A kulcsszókutatás lényege, hogy megtaláljuk azokat a kulcsszavakat és kifejezéseket melyekre megfelelően magas pozíciót szerezve növelhetjük a releváns, organikus forgalmunkat. Fontos kiemelni a releváns szót, hiszen semmit sem ér a begyűjtött forgalom, ha nem olyan témakörökre fókuszálunk, amelyekre a potenciális vásárlóink, ügyfeleink keresnek.

A kulcsszavak és kifejezések közt lesznek olyanok amelyekre nagyobb eséllyel érhet el jó pozíciót a weboldal. Értelemszerűen ezek megcélzásával kezdjük a későbbiekben a munkát.

A kutatás végére lesz egy számos kifejezést tartalmazó listánk melyen „nehézség” szerint láthatjuk, hogy mekkora energiabefektetést igényel egy-egy jobb pozíció elérése.

webshop seo

SEO stratégia

A begyűjtött adatok alapján már felvázolható, hogy milyen tevékenységeket kellene elvégezni az organikus forgalom növeléséhez. A SEO stratégia az a dokumentum amely az ezzel kapcsolatos terveket tartalmazza.

Egy ilyen terv tartalmazza a célokat, teendőket, a megvalósítás ütemtervét és büdzsét is rendel az egyes feladatokhoz. Szóval egy olyan útmutatóról beszélünk amelyben a leírtakat követve biztosítható az organikus forgalom növekedése.

Tartalomkészítés, tartalomfejlesztés

Az on-site SEO legnagyobb része az új tartalmak elkészítését foglalja magában. Tehát a korábban begyűjtött adatok alapján megkezdődik azon tartalmak elkészítése, melyekkel az egyes kulcsszavakat fogjuk célozni.

Itt a fő feladat, hogy minél magasabb minőségű, mind a látogató, mind a Google számára értékes tartalmat készítsünk. Tehát úgy kell értéket adnunk az olvasónak, hogy közben megfelelünk az általános irányelveknek.

Az új tartalmak készítését kiegészíti a meglévő tartalmak fejlesztése. Tehát ha egy régebb óta működő weblapról beszélünk, akkor jó eséllyel már találhatunk rajta néhány aloldalt, bejegyzést, vagy épp terméket. Ezeket a tartalmakat érdemes lehet fejleszteni, főleg ha már valamilyen kifejezés esetén megjelennek a találati listán.

Linképítés

Gyakorlatilag megegyezik az off-site SEO-val. Annyival egészíteném ki a fentebb leírtakat, hogy a linképítésre szakosodott SEO szakértők képesek a teljes linképítési folyamatot menedzselni.

Tehát szükséges oldalak meghatározásától kezdve, a kapcsolatfelvételtől át egészen egy-egy vendégcikk megírásáig mindent rájuk bízhatsz. A legfontosabb feladatuk, hogy releváns, megbízható weboldalakon olyan linkeket helyezzenek el melyek a saját weblapodra mutatnak.

Ezzel tudjuk leginkább jelezni szakértelmünket egy-egy témában a keresőmotorok számára. Tehát ha már van némi tartalom a weboldalunkon és a technikai alapok is rendben vannak, akkor érdemes foglalkozni a linképítéssel is.

Specializált SEO menedzsment

Manapság elég gyakori, főleg a SEO piac telítettségének köszönhetően, hogy egy-egy SEO szakember csak egy iparágra, vagy technológiára fókuszál. Tipikusan ilyen az egészségügyi SEO-val, turisztikai SEO-val, vagy épp WordPress SEO-val foglalkozó szakemberek.

Ha egy specializált iparágban tevékenykedsz és szeretnél átfogó tudással rendelkező szakembert találni, akkor érdemes ezeket a kategóriákat is megismerned. Ha egy adott területen tényleg sok referenciával rendelkezik a SEO szakember, akkor lehet hogy jóval könnyebb dolgod lesz, hiszen jó eséllyel tudja milyen jellegű tartalmakat kell készíteni, honnan lehet linkeket szerezni, vagy hogy milyen tipikus hibák vannak az iparági weblapokon.

Mi alapján válassz SEO szakértőt?

A SEO szakértők közötti választás nehézségét leginkább az adja, hogy nincs semmilyen hivatalos akkreditáció, ami bizonyítaná egy szakember tudását. Én a marketing menedzsment diplomámmal például úgy jöttem ki sok évvel ezelőtt az egyetemről, hogy mindössze egy választható tantárgyban volt megemlítve egy tanóra erejéig a SEO. Tehát abban sem vagyok biztos, hogy egy menedzsment diploma megléte jó indikátora lenne egy SEO szakértő szakértelmének.

Szóval alternatív módokat kell keresnünk arra, hogy megállapíthassuk egy szakértő valódi szakértelmét. Én négy olyan tényező vizsgálatát javaslom, amelyet laikusok is elvégezhetnek.

A suszter cipője

A legalapvetőbb feladat amit elvégezhetsz az ellenőrzés során, hogy megnézed a „szakértő” weblapját. Ennek a minősége már laikusként is értékelhető lesz. Nyilván nem kell a legújabb design trendeket felvonultatnia, de azért nem rossz ha már első megnyitásra is egy igényes weboldal fogad.

Másik tényező amit könnyen vizsgálhatsz a betöltési sebesség, szerintem elvárható hogy ne teljenek el 10-20 másodpercek egy-egy oldalbetöltésig.

Azt is leszűrheted, hogy milyen rendszerességgel publikált és milyen témákban. Nem árt ha legalább egy egyszerű blog található az oldalon, néhány tematikus bejegyzéssel. Érdemes megnézni a referenciákat, is persze ha vannak.

Kommunikáció

Ez elég szubjektív tényező, de már az első kapcsolatfelvétel során leszűrhetsz ezt-azt. Például kezdésként azt, hogy hajlandó-e telefonon, vagy online beszélgetni, vagy csak emailben kommunikál. Illetve azt is hogy milyen gyorsan reagál a kapcsolatfelvételedre.

Ez már jó indikátora lesz annak, hogy a későbbiekben mennyire lesz gördülékeny a kommunikáció.

A beszélgetés során érdemes megfigyelni, hogy van-e egy általános irány amit a beszélgetés felvesz, tehát vezeti-e a beszélgetést a kérdéseivel. Ugyanis az első beszélgetés alkalmával igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb információt begyűjteni.

Ne félj kérdezni te sem. Egyrészt érdemes kérdésekkel készülni a beszélgetésre, másrészt ha valami nem teljesen világos akkor kérdezz vissza. Egy tapasztalt SEO szakértő valószínűleg nem először fog találkozni a kérdéseiddel, szóval jó eséllyel zsargonok nélkül meg fogja tudni válaszolni azokat.

Seo szakember

Szakértelem

Kicsit a suszter cipőjére tudok visszamutatni, mivel elsősorban a weboldalról tudsz majd tájékozódni egy adott szakmabeli szakértelméről. Kezdd a bejegyzésekkel, nézd át milyen témákban és milyen részletességgel írt.

Aztán folytasd a referenciák átnézésével. Ne csak a weboldalon elhelyezett visszajelzéseket nézd át. Google cégem profil, Facebook profil, stb. Számos felület van, ahol kevésbé részrehajló visszajelzéseket olvashatsz.

Árazás

Szakértőről szakértőre és területről területre változik, hogy hogyan szabják az árakat. Itt igazából akkor kell gondolkodóba esni, ha mondjuk bekértél 4-5 árajánlatot és kiugró értékeket tapasztalsz.

A nagyon olcsó ajánlatok nem ok nélkül alacsonyak. Ha egy „szakember” például szövegíró helyett mesterséges intelligenciával íratja a szöveget, vagy tematikus lapok helyett, értéktelen blogokról szerez linkeket, akkor jóval olcsóbban fogja kínálni a szolgáltatásait. Mivel így is képes akkor profitrátát kisajtolni az ajánlatból, amelyet egy korrekt szakember csak egy nagyobb ajánlattal képes megtenni.

De ugyanígy érdemes kiszűrni azokat, akik rajtad akarnak meggazdagodni. Szóval ha többszörös szorzót látsz az ajánlatok közt, akkor az is gyanúra adhat okot.

+1 Naprakészség

Sajnos laikusként ezt a legnehezebb megállapítani. A keresőoptimalizálás egy nagyon gyorsan változó iparág. Képesnek kell lenni használni a legújabb eszközöket, képben kell lenni az algoritmusok változásaival, folyamatosan tesztelni kell az újdonságokat, figyelni kell a szakmai blogokat, fórumokat.

Érdemes lehet rákérdezni, hogy az adott SEO szakérő milyen kihívásokkal nézett szembe a legutóbb, milyen cikkeket olvasott, vagy milyen új eszközöket használ. De sajnos az ezekre kapott válasz sem garancia, mivel nem szakértőként nehéz megítélni a válasz értékét.

+2 Ügynökség vs. szabadúszó

A megfelelő SEO szakértő keresése során találkozni fogsz szabadúszókkal, akik egymaguk végzik a teljes SEO menedzsmentet, valamint ügynökségeket, akiknél jó eséllyel több szakértő is dolgozik. Nincs jó vagy rossz választás, találkoztam már vérprofi szabadúszóval és borzasztó teljesítményt nyújtó ügynökséggel is.

Inkább azt írom, hogy mire figyelj az egyes esetekben.

Ügynökség esetén arra kell figyelni, hogy valóban a szakértők végezzék a munkát. Nagyon gyakori ugyanis az, hogy prémium árazásért cserébe juniorokkal végeztetik a munka oroszlánrészét, vagy rosszabb esetben kiszervezik egy alvállalkozónak. Még az is lehet, hogy annak az alvállalkozónak, akivel egyébként közvetlenül is dolgozhattál volna.

Szabadúszóknál a leggyakrabban előforduló probléma, hogy túlvállalják magukat. ez egyrészt rossz kommunikációhoz, másrészt alacsony minőségű, vagy csúszó megvalósításhoz vezethet. Épp ezért itt pedig azt érdemes felmérni, hogy képes-e a szakértő mindent a leírtak szerint megvalósítani.

Tetszett a cikk?
Iratkozz fel hírlevelünkre és olvass még több hasonló tartalmat!

SEO szakértő – Végszó

Nem egyszerű feladat a megfelelő SEO szakértő megtalálása, hiszen rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Viszont ha sikerül rálelni a megfelelő szakemberre, akkor borítékolható, hogy hamarosan akár többszörösére nőhet az organikus forgalmad.

Ehhez viszont az kell, hogy alapos munkát végezz a szelektálás során. Szánj időt arra, hogy megfelelően felméred a felsorolt szempontok szerint az egyes jelölteket és olyan szabadúszót, vagy ügynökséget választasz amely megfelelő szakértelemmel és gondossággal kezeli a weboldalad.

Mi az a keresőoptimalizálás?

A keresőoptimalizálás (angolul: search engine optimization, vagy SEO) egy olyan folyamat, melynek során weboldalunkat optimalizáljuk, fejlesztjük azzal a céllal, hogy többször jelenjünk meg a keresési találtok közt, ezzel forgalmat szerezve a különböző internetes keresőkből.

Hogyan zajlik a keresőoptimalizálás folyamata?

A keresőoptimalizálás jellemzően kulcsszavak keresésével, valamint a már meglévő weblap auditálásával kezdődik. ezt követi a technikai optimalizálás, majd a tartalmak készítése és a meglévő tartalmak optimalizálása. A folyamat utolsó lépései a linképítés és az elemzés és riportolás.

Szűcs Máté marketing szakértő
Szűcs Máté
Szia. Szűcs Máté vagyok, a Features.hu alapítója. Már lassan tíz éve foglalkozom online marketinggel, ezalatt megfordultam ügynökségeknél, kis-, és középvállalkozásoknál és startupnál is. A tapasztalataimra alapozva indítottam el a Features.hu-t 2018-ban, először csak blogként, majd ügynökségi formában is. Az itt megjelent bejegyzéseimmel szeretnék segíteni abban, hogy közelebb kerülj üzleti céljaid megvalósításához.
Olvass tovább, ezek a cikkek is érdekelhetnek:
200 Ingyenes marketing eszköz

Emeld magasabb szintre vállalkozásod teljesítményét teljesen ingyenes marketing eszköztárunkkal. 200 eszköz havidíj nélkül.